Nyilván mindenki tisztában van azzal a ténnyel, hogy a mai világban a szállodai nyaralások igencsak mennek ki a divatból, és egyre nagyobb népszerűséget szereznek a magánházak, illetve apartmanok nyaralás céljából való kibérlése.

Ez részben annak köszönhető, hogy szeretjük a szabadságot, szeretünk akkor jönni-menni, amikor szeretnénk, szeretünk akkor enni és inni amikor jól esik és nem akarunk még a szabink alatt is valami harmad osztályú szállodai rezsim alatt órarend szerint beosztani az időnket. Továbbá kényelmesen szeretnénk lakni, és nem pedig egy kis szobában szűkösködni. Mindezek tetejében, ha családosok vagyunk, akkor szeretnénk családtagjainkkal egy fedél alatt lenni, nem pedig szétszórva egy szálloda folyosójáról nyíló különböző szobákban elhelyezve. Ha haverokkal megyünk, akkor ugyan ez a helyzet, egy helyen akarunk lenni, hogy jókat bulizhassunk. Ráadásul a legtöbb esetben még sokkal olcsóbban meg is ússzuk az apartman, vagy házbérlést, mintha szállodába mennénk.

Nos, ennek a viszonylag új szabadságolási, nyaralási formának a megsegítésére jött létre 1996-ban a Home Away, amely azóta kinőtte magát Anglia első számú nyaralóház közvetítőjévé. Világviszonylatban sem marad le a versenyben, mivel része a világ legnagyobb nyaralóház közvetítő szervezetének. Mintegy 170 ország több mint 570000 ingatlana közül válogathat a nyaralni kívánó a lapjukon. Na, ez a nem semmi választék!

Itt szeretném megragadni az alkalmat, és felhívni azok figyelmét, akik esetleg rendelkeznek jó helyen elhelyezkedő nem lakott, de berendezett, tiszta lakással, illetve házzal Magyarországon, vagy bárhol a világban, akkor azok egész jó kis jövedelemhez juthatnak a weblap segítségével. Kattints ide, ha érdekel.

Visszatérve a témához, jómagam a családommal 2003 óta csak ilyen módon járunk nyaralni, és még sosem csalódtunk (pedig az asszony szeret ám reklamálni:-). Igaz, hogy tavaly, valami máig is érthetetlen okból kifolyólag, megtörve a sorozatot egy szállodát választottunk Máltai nyaralásunk során. Nos, mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy hatalmas csalódás volt, és ott és akkor ünnepélyesen megfogadtuk egymásnak, hogy soha többé nem követünk el ekkora hibát.

Nyilván lesznek, akik nem értenek velem egyet, hiszen milyen gáz lenne, ha mind egyformán gondolkodnánk, de ha valakinek mégis bejön az apartmanos nyaralás, az mindenképp itt nézzen körül, mert nagyobb választékot és jobb akciókat sehol máshol nem talál: HomeAway.co.uk

Spórolásos és élményekben gazdag nyaralást kívánok mindenkinek!

Nyaralás modern módra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..